„A nő nem csak arra van, hogy a fiú sötétedés után libabőrös háttal üldögéljen, miközben csuklik a gyönyörűségtől.”
Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában – mondta a júniusban hivatalba lépő államfő.
Elszabadultak az indulatok az egyik Magyar Péterrel szimpatizáló Facebook-csoportban.
Podoski Gábor tartja, a merényletről készült videófelvételek kiképzési hibákra, a szituációs gyakorlások hiányosságaira mutatnak rá.
A szakember szerint az ilyen esetek csak egyre gyakoribbak lesznek, ha nem kezdünk el sürgősen foglalkozni a mentális egészség kérdésével.
A miniszterelnök szerint „minden eddiginél nagyobb jelentősége lett az európai választásnak”.
Vitán felül áll, hogy a „független és objektív” sajtónak vannak a legvállalhatatlanabb követői és olvasói.
A Pravda értesülései szerint további műtétek várhatnak a szlovák kormányfőre, de az orvosok már elállították nála a hasi vérzést.
Ebből a közegből merítettek a nyilasok és a kommunisták is, és a külföldi befolyáslási kísérletek is erre a társadalmi csoportra számítanak.
Remélem, hogy megértik végre, hogy a polarizáció szó szerint életveszélyes.
Előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg a rendőrség Juraj Cintulát.
A szlovákiai merénylet után hogy lehet, hogy a gyűlöletkeltő kommenteket nem moderálják a baloldali lapok, miközben a politikai véleményeket rendszeresen?
A csütörtök reggeli órákban is friss hírek érkeztek a merénylet következményeiről.
Testőrök, titkosszolgálatok, felderítő egységek hibája, vagy épp a golyóálló mellény hiánya – több találgatás is napvilágot látott már, mi vezetett a tragédiához.
A szokásos narratívát még ebben a helyzetben sem tudják félretenni Nyugaton.
Szürreális logika: Ukrajnát fel kellene fegyverezni, hogy ne történjen baj.
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
A volt rendőrfőnök meglepőnek nevezte azt, ahogyan a biztonsági őrök eljártak azt követően, hogy a merénylő rálőtt Robert Ficora.
„A különböző véleményen lévő csoportok közt pedig csak növekszik majd a feszültség” – mondta Eva Klimová.